Önkénteseink mondták
„Sosem volt kérdés, hogy koordinátorként és klinikumban tanulóként az akut ellátáshoz csatlakozzak. A szakmai tapasztalatokon túl pedig megtanultam csapatban dolgozni és alkalmazkodni. Kedvesség, empátia, összetartás mindenekelőtt.”
Kálmán Bernadett
„2020 októberében kezdtem el önkénteskedni a pécsi SBO-n, amit az egyik legjobb döntésemnek tartok ma is. Segíteni szerettem volna a járvány elleni védekezésben és egy félévnyi online oktatás után nagyon hiányzott a kórházi légkör is. Már a legelső nap megtapasztaltam, hogy bárkihez fordultam, segítőkész volt, és a továbbiakban is mindig bátran kérhettem segítséget, kivétel nélkül. Ez volt az a hely, ahol az elméleti tudásom mellé gyakorlati ismereteket is szerezhettem. Alapvetően a sok szakmai tudáson túl, kedves élményekkel, új barátságokkal, értékes emberekkel, emlékezetes műszakokkal gazdagodtam. Röviden, én csak hálás lehetek ezért az időért, amit itt tölthettem.”
Móczár Dóri
„A 3. évem elején kezdtem el önkéntesként besegíteni a sürgősségin. Barátnőmmel egyszerre jelentkeztünk, közösen fellelkesítve és bátorítva egymást, hogy belevágjunk. Azt hiszem túl sok elvárásunk nem volt, hogy milyen lesz. Reméltem, hogy tudok majd segíteni, tényleg hasznos lesz az, hogy ott vagyok, az ápolóknak, orvosoknak és nekem egyaránt. Az első műszakunkat is együtt vállaltuk. Éjszaka mentünk, ami olyan szempontból jó volt, hogy nyugalmasabban telt és nem nagy rohanásban kellett megtanulni, hogy hogyan is működik az SBO. Mit hol találunk, kit hova kell vinni, hogyan kell összerakni egy infúziót, és ehhez hasonló alap dolgokat. Jó pár műszakba beletelt mire mindezt megtanultam és biztos kézzel tudtam csinálni, de ehhez sokat segített, hogy ránk mertek bízni, önkéntesekre, nagyon sok feladatot, aminek a nagyrésze számomra új volt és meg kellett tanulnom. De egyedül se hagytak sose, ha volt valami, amit nem tudtam vagy bizonytalan voltam, azt mindig tudtam, hogy segítségért hova, kihez lehet fordulni. És így nagyon gyorsan nagyon sokat tudtam tanulni. Orvostanhallgatóként, az is nagyon jó volt, hogy megfigyelhettem az orvosokat is. Széles skálán érkeznek betegek a sürgősségire, ezáltal rengeteg érdekes esettel találkozhat az ember és nézheti, hogyan zajlik az ellátás. Összességében szerintem még annál is több tudás, tapasztalat ragadt rám, mint gondolnám. És büszkén szoktam mondani, hogy én már mennyit önkénteskedtem a sürgősségin.”
Balassa Sára
„Még másodév végén, a járvány kirobbanásakor jelentkeztem azonnal, mikor megláttam Kanizsai Tanár Úr felhívását, hogy szükségük lesz önkéntesekre. A nővérem, mint anesztes rezidens már akkor is első vonalban harcolt, csatlakozni akartam hozzá. Márciusban a hatalmas érdeklődés miatt még nem kezdtem el dolgozni, szerencsére nem volt rá szükség. Később a második hullám elején, mikor már harmadéves voltam újra jelentkeztem, ekkor már el is tudtam kezdeni dolgozni. Mivel a mi képzésünkben nem szerepel ápolói gyakorlat, illetve betegekkel is csak később találkozunk, ezért teljesen idegen volt számomra az egész. Nagyon elveszettnek éreztem magam, de minden ott dolgozó hatalmas segítséget nyújtott nekem, megkedveltem és megismertem a környezetet, végül már egyedül is lehetett hagyni. Rengeteget tudtam segíteni, fejlődni és tanulni is, valamint kialakult egy teljesen új szemléletem, amit a fogorvos képzésemben is kamatoztatni tudok.”
Varga Ákos
„2020 őszén, elsőéves orvostanhallgatóként, kerültem a pécsi SBO-ra az önkéntességnek köszönhetően. Épphogy felvettek az egyetemre, másfél hónap telt csak el az első szemeszterből, de szerettem volna a hétköznapjaimba valami motiválóbb tevékenységet is beilleszteni, mint az online oktatásnak köszönhető egész napos képernyő előtt ülés. Ekkor jött képbe az önkéntesség. Annak ellenére, hogy korábban már volt lehetőségem bepillantani a kórház falai közé és segédápolóként dolgozni egy osztályon, ez most mégis teljesen más volt, kimozdított a komfortzónámból és új kihívások elé állított minden egyes műszak során. Pontosan ez volt az, amit kerestem az önkéntességben, mikor jelentkeztem. Sok volt az ismeretlen, ugyanakkor ott volt a lehetőség a tanulásra, manuális készségeink fejlesztésére, betegekkel történő kommunikációra, és még sorolhatnám, hogy mennyi mindenre, ami műszakról műszakra motivált. Mindebben segítségemre voltak az SBO-n dolgozók, s közben mi is azt érezhettük a többi hallgató társammal, hogy hasznos az ottlétünk. Hálás vagyok, hogy ilyen nyitottan fogadtak bennünket, és hogy én is részese lehettem a csapatnak egy időre. Közben az egyetemi tanulmányaimnak eleget téve, néha sikerült egy-egy éjszakás műszak hajnali hármas szélcsendjében készülnöm a másnapi zh-ra, mégis semelyik percét nem cserélném el az ott töltött időnek, hiszen olyan tapasztalatokkal gazdagodtam, amit a még előttem álló hosszú út során bőven fogok tudni hasznosítani! Köszönöm!”
Lutz Beáta
Kapcsolat
Címünk
7624 Pécs, Szent István tér 17.
E-mail címünk
akut.pecs.alapitvany@gmail.com
Bankszámlaszámunk
10402427-50526969-69761018
Adószámunk
19241542-1-02